A kosár üres.
0 tétel | 0 Ft |
2012 óta dolgozom a nyelviskolában mint angoltanár, illetve angol-német szakfordító és tolmács. Első diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem angol szakon. Ezt követően a Pannon Egyetemen, Veszprémben folytattam tanulmányaimat, ahol később angol és német nyelven fordító-tolmács mesterdiplomát szereztem. Később irodalmi fordítóként, műfordítóként is szerettem volna kipróbálni magam, így jelentkeztem ismét Piliscsabára posztgraduális diplomás műfordító képzésre. Számomra a tanítás nem csupán a munkám, hanem hobbi is egyben. Szeretek másokkal együtt dolgozni, megmutatni, hogy a nyelvtanulás nem unalmas és fárasztó folyamat, hanem lehet egyfajta kikapcsolódás is. Nagy hangsúlyt fektetek nemcsak a szóbeli kommunikációra, azaz arra, hogy az óra keretein belül a lehető legtöbbet használjuk az angol nyelvet, hanem az angol nyelvtanra is, hiszen szeretném, ha a diákjaim nem csupán beszélnék a nyelvet, hanem helyesen is tennék azt.
Olyan tanár vagyok, akinél sok házi feladatra és beadandóra lehet számítani, és akinél az órák mindig vidám, kellemes hangulatban telnek, sok munkával, viszont az idegennyelv-tanulás megszokott feszültségei nélkül.
Az Akadémia Nyelviskola Kft. 2009-ben jött létre az 1998 óta működő Mária Valéria Nyelviskola Kft. társintézményeként, a megnövekedett, országos lefedettséget igénylő, vállalati nyelvtanfolyamok intézményi háttereként. Központunk Esztergomban van, ezen kívül két telephellyel rendelkezünk Az évek alatt összegyűjtött tudás, tapasztalat és a folytonos fejlődésre való törekvés tett minket a régió egyik legjobb, legismertebb nyelviskolájává. Iskolánk a minőségi, kommunikatív nyelvoktatásra helyezi a hangsúlyt és célunk, hogy a nálunk tanuló és a hozzánk jelentkező diákok minden tekintetben a legszínvonalasabb szolgáltatást, oktatást kapják a kezdetektől a céljaik eléréséig.
Társintézményünk a Mária Valéria Nyelviskola 2003 óta ECL vizsgahelyként nagy tapasztalatra tett szert mind az eredményes felkészítésben, mind a vizsgáztatásban.
Iskolánk fordító és tolmács tevékenységet is végez a kezdetek óta. Irodánk sok éves tapasztalattal a háta mögött mindent megtesz annak érdekében, hogy a legmagasabb minőségű szolgáltatást nyújtsa a fordítás és tolmácsolás területén minden ügyfelének.