C1-felsőfok

A C1 szint Magyarországon a felsőfoknak felel meg. A vizsga írásbeli és szóbeli részére egymás után, azonos napon kerül sor. A vizsgán nincsen fordítási feladat, ugyanakkor nem lehet szótárt használni. A vizsgázók részére alapvetően a ceruza és toll együttes használatát javasoljuk a vizsga satírozós részén. Amennyiben a vizsgázó úgy dönt, hogy kizárólag tollat használ, úgy javításra nincsen lehetősége. A vizsga végén időt biztosítunk arra, hogy a vizsgázók a ceruzával már bejelölt válaszaikat tollal is áthúzzák. (nem kötelező). A levélírás vizsgarészen a vizsgázó dönti el, hogy melyik íróeszközt használja. A szóbeli vizsgán a vizsgázók egymással folytatnak beszélgetést a megadott feladatról. C1 szinten a szóbeli vizsga előtt nincs felkészülési idő.

2017. februártól - Akkor sikeres a komplex vizsga, ha a vizsgázó az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen összesen eléri a 60%-ot (198 pont) és legalább 40%-os eredményt az egyes készségeknél (olvasás, levélírás, hallás utáni értés, beszédkészség) is. Így kapja meg a vizsgázó a végleges pontot (legfeljebb 330 pont), illetve százalékos eredményét. A vizsgázó ilyenkor sikeres nemzetközi és államilag elismert komplex bizonyítványt kap.

Amennyiben a vizsgázó komplex vizsgára jelentkezett, de csak a szóbeli vizsgarészen vagy az írásbeli vizsgarészen éri el a legalább 60%-os teljesítményt, nemzetközi és magyarországi részbizonyítványt is kap. (írásbeli vagy szóbeli).

Írásbeli vizsga

Vizsgarész megnevezése

idő (perc)

max. pont

minimum pont teljesítendő készségenként 40%

minimum pont teljesítendő

 60%

I. Olvasott szöveg értése

100

114

45,6

-

III. Fogalmazási készség

60

72

28,8

Összesen

160

186

 

 

 

 

 

 

 

Szóbeli vizsga

Vizsgarész megnevezése

idő (perc)

max. pont

minimum pont teljesítendő készségenként 40%

minimum pont teljesítendő

60%

I. Hallott szöveg értése

60

72

28,8

-

II. Beszédkészség mérése

16

72

28,8

Összesen

76

144

 

Összesen: 198 pont

Az egyes feladatrészek rövid leírása

ÍRÁSBELI VIZSGA

I. Olvasott szöveg értése

1. Szöveg kiegészítése: egy szöveghez adott nyolc mondat, melyekből hat mondatot kell a beszámozott szövegben a megfelelő helyre illeszteni. A további két mondat kakukktojás.

2. Összefüggő szöveg feldolgozása párosítás segítségével: 10 mondatról kell megállapítani, hogy a hat bekezdésre bontott szöveg melyik bekezdéséhez tartozik.

3. 8 állításról kell megállapítani, hogy igaz, hamis, vagy az adott formában az információ nem szerepel a szövegben.

4.a. Egy hosszú szövegnek négy lehetséges összefoglalóját adják meg. Azt az összefoglalót (a-d) kell kiválasztani, ami legpontosabban visszaadja a szöveg tartalmát.

4.b. Szókincs vizsgálata: egy szöveg alapján 20 helyre kell körülírt jelentések alapján a szövegből a megfelelő szót megtalálni, és a válaszlapra írni. Könnyítésként a szöveget 10-15 bekezdésre bontják, csoportonként megadják, hogy a következő 5-5 szó melyik bekezdésben található. Ez a szöveg azonos a 4/a feladat szövegével.

5. Hibakeresési feladat: Egy huszonkét soros szöveg minden sorát elemezni kell, megállapítva, hogy az nyelvtanilag helyes vagy helytelen-e. A helytelen mondatban ki kell javítani a hibát és a helyes megoldást a válaszlapra írni. A helyes mondatokat pipával kell jelölni a válaszlapon.

II. Fogalmazási készség

  1. Kötelező feladat: központilag kiválasztott fogalmazási feladat. A téma bármi lehet. Szavak száma: minimum 200 szó.
  2. Választható feladat: a vizsgázó 4 téma közül választhat; 3 szempont alapján hivatalos vagy baráti stílusú levelet kell írnia (előfordulhat, hogy két hivatalos jellegű téma közül kell választani). Az értékelésnél azt veszik figyelembe, hogy a vizsgázó megfelelt-e az irányított szempontoknak, valamint, hogy képes-e világosan, megfelelő szókincshasználattal, koherens, nyelvtanilag is helyes szöveget alkotni. Szavak száma: minimum 150 szó.

A fogalmazási készség feladat után 15 perc szünet következik. A vizsgázók a szünet után kezdik el a hallás utáni értés feladatot.

SZÓBELI VIZSGA

I. Hallott szöveg értése

1.a Feleletválasztási feladat: egy szöveg alapján első halásra 8 állításnál kell kiválasztani három lehetséges válasz közül a helyeset.

1.b Ugyanannál a szövegnél másodszori hallásra kell 10 állítást 8 beszélővel párosítani, itt két kakukktojás is van.

2. Egy hallott szöveg alapján 10 mondatban kell az arra megadott részre megfelelő szót/szavakat helyettesíteni. A szavakat a vizsgázónak kell kitalálnia. Egy helyre nem lehet négy szónál többet írni.

3. Jegyzetelési feladat: egy előadás tartalmát meghallgatva, bizonyos kérdésekre kell jegyzetelés útján válaszolni: a kérdések a feladatlapon vannak, a válaszokat a kérdések mellé kell írni. Nem kell teljes mondatot írni, lehet évszámot, mondatrészt, illetve egy-egy oda illő kulcsszót írni.

II. Beszédkészség mérése

1. Interjú a vizsgázók között

A vizsgázók párban (páratlan számú vizsgázó esetében hármasával) vizsgáznak. Ha ismerik egymást, kölcsönösen bemutatják a másikat, ha nem ismerik vizsgázótársukat, bemutatkoznak. Ezt követően egy kapott témával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket vizsgázó társuknak

2. Prezentáció

A prezentáció során a vizsgázónak két téma közül egyet kell választania, azt másfél percben előadnia. Vizsgázótársa ezt követően kérdéseket tesz fel neki.

3. Véleménykifejtés

A vizsgázók egy kapott mondat alapján kifejtik véleményüket az adott témáról.

4. Összefoglalás

A vizsgázó a vizsgáztató felszólítására legfeljebb fél percben összefoglalja a vizsgázótársa által elmondottakat.

Letölthető segédanyagok

Angol C1

Német C1

Mintafeladatsor

Mintafeladatsor

Hanganyag 1.

Hanganyag 1.

Hanganyag 2.

Hanganyag 2.

Hanganyag 3.

Hanganyag 3.

Útmutató

 

A vizsga értékelési útmutatója